Ford Solymár: 1992 óta ügyfeleinkért

Cégünk, a Solymár - Szalay Kft. 1992 óta folyamatosan bővülő családi vállalkozás, mely induláskor javító műhelyként tevékenykedett.

1995-től a Ford hivatalos főkereskedése, ami ma már több, mint 150 embert foglalkoztat, amely 2001 óta rendelkezik 9001:2000 minőségvédelmi tanúsítvánnyal.Vállalkozásunk dinamikus növekedése folyamatos beruházásokat igényelt. Ezen fejlesztések, bővítések során nagy hangsúlyt fektettünk a környezetvédelemre. A szelektív hulladék gyűjtése, csapadékvíz elvezetése, a környezetbarát fényezési technológia alkalmazása mind-mind a fontos szempontok között szerepelt. Kezdetek óta szoros együttműködésünk volt a szakiskolákkal, melyeket szakmai gyakorlatok szervezésével és lebonyolításával segítettünk. Ezen intézményekből kikerülő fiatalok pályakezdését cégünknél biztosítottuk.
Az egészséges életmód számunkra fontos, ezért folyamatosan támogatjuk a sportot és karitatív tevékenységekkel segítjük a rászorulókat. Hivatalos főszponzora vagyunk a Magyar Kézilabda Szövetségnek és a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak, de támogattuk a Nemzetközi Pető Intézetet is. A beteg és fogyatékos gyermekeket segítjük a térségben Solymáron a Csodatücsök Alapítvány keretében, valamint a Tabitha Gyermek Hospice Házat és a Bátor Tábort támogattuk.


Új telephelyünk nyílt Esztergomban 2011-ben

A régóta körvonalazódó kistérségi igényeknek megfelelően, a Solymár-Szalay Kft. 2011-ben megnyitotta új telephelyét Esztergomban a 11-es főút bevezető szakaszán. 

A Visegrádi-hegység és a dél-szlovákiai régió határán fekvő történelmi városban és vonzáskörzetében már régóta jogos igény volt egy megbízható, színvonalas, profi Ford márkakereskedés és szakszerviz működése. Ügyfeleink hatékonyabb kiszolgálása érdekében terjeszkedtünk területi alapon, szem előtt tartva a már megszokott értékrendünket, minőséget és maximális szinten tartva ügyfél-elégedettségi mutatónkat.

Reméljük, hogy a térségben egyedüli Ford márkakereskedésként sikerült csökkentenünk leendő ügyfeleink utazási költségeit és időt is tudunk spórolni nekik, mivel nem kell 40-80 kilométert utazni a szolgáltatásaink igénybe vétele miatt Solymárra vagy esetleg még távolabb Budapestre. A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Solymár-Szalay Kft. hangsúlyosan törekszik a már védjegyévé vált minőségi munka és szolgáltatások esztergomi telephelyen történő meghonosítására is.


FordStore Solymár-M3: megnyitottuk 3. telephelyünket

2015. március 16-án nyitottuk meg a Ford Solymár – Szalay Kft. legújabb, immár harmadik telephelyét az M3-as autópálya budapesti kivezető szakaszán a Városkapu utcában. A több mint 28 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Solymár-Szalay Kft. hangsúlyosan törekszik a már védjegyévé vált minőségi munka és szolgáltatások budapesti telephelyén történő meghonosítására is.

A FordStore Solymár-M3 egy exkluzív forgalmazási jogokkal rendelkező márkakereskedés, melynek fő ismertetőjegyei a prémium környezet, egyedi szolgáltatások és olyan modellek forgalmazása, mint a Ford Mustang, RS és ST modellek, a Ford teljes európai SUV (sportos-szabadidő autó) kínálata vagy a Vignale sorozat. A márkakereskedés emellett a haszongépjármű-ügyfelek kiemelt kiszolgálását célzó Transit Centrumként is üzemel.


Miért válassza a Ford Solymár csoportot?
Visszatérő ügyfeleink általános ügyintézéseik során a különböző szakterületeken (pl. munkafelvétel, biztosítási– és kárügyintézés stb.) hosszú évek óta ugyanazokkal a kollégáinkkal találkozhatnak, akik szinte régi ismerősként kezelve őket személyesen is garanciát vállalnak az aktuális feladat profi megoldása érdekében. Hosszú távú ismeretségek, barátságok alakulnak ki ügyfeleinkkel az évek folyamán, amelyek legfőképpen a bizalmi tőkénkre alapulnak.
Teljes körű szolgáltatást nyújtunk a szegmensben, több mint 100 fős állandó szakembergárdával, minimális fluktuációval annak érdekében, hogy minden tekintetben a maximumot nyújtsuk ügyfeleinknek, akik ezt értékelve újra és újra minket választanak! A válság ellenére is sikerült ennek eredményeként bővíteni ügyfélkörünket. Minden dolgozónkat megtartottuk, új alapokra helyezve gondolkodásmódunkat a nehéz időszakból való gyors kilábalás érdekében.

Speciális szakterületeken országos viszonylatban szakembereink foglalkoznak
pl. automataváltó-javítással, egyedi probléma megoldásával. A Ford márkakereskedői hálózatban is magasan elismert szakmai múlttal rendelkezünk, kollégáinkhoz gyakran fordulnak segítségért, információért, tapasztalatszerzés céljából kereskedőtársaink.

A Ford Európai Elnöki Díjával tizennégyszeresen kitüntetett márkakereskedése és mintaszervize vagyunk. A díj odaítélésében a legfontosabb szempont a szakmai, minőségi követelményeken kívül legnagyobb súllyal az ügyfél-megelégedettség mérőszáma, amelyet komoly munkával, személyes megkeresés útján vizsgál a Ford.

Számos egyedi szolgáltatásunk keretében átvizsgáljuk ügyfeleink beszámításra váró használt autóját, szakembereink írásos véleményét mellékelve az aktuális műszaki állapotot figyelembe véve, különös figyelmeztetéssel az esetleges akut problémákra. Minden eladott használt gépkocsira fél év szavatosságot vállalunk, és minden esetben törekszünk az esetlegesen jelentkező probléma rugalmas, gyors, szakszerű megoldására.

Sok szeretettel várjuk márkakereskedéseinkben!

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva