A Ford GT Alan Mann Heritage Edition az 1966-os kísérleti GT versenyautó-prototípusok emlékét idézi fel a Chicagói Autókiállításon

A Ford GT Alan Mann Heritage Edition modellváltozatot azért fejlesztette a vállalat, hogy ezzel tisztelegjen az Alan Mann Racing 1966-os, könnyű építésű Ford GT kísérleti versenyautói előtt. A korlátozott darabszámúban készülő modell annak a fontos szerepnek állít emléket, amit ezek a prototípusok játszottak a Ford GT fejlesztése során.

2022 Ford GT Alan Mann Heritage Edition 08 1966 Ford AM GT 1 prototype

“A Ford GT Alan Mann Heritage Edition egy főhajtás azon járművek előtt, amelyek győzelmek sorához segítették a Fordot,” mondta Mike Severson, a Ford GT program igazgatója. “Az autó vörös-arany fényezését az Alan Mann Racing gépei ihlették; a csapaté, ami olyan sokkal járult hozzá történelmi Le Mans-győzelmünkhöz.”

1965-66-ban az Alan Mann Racing könnyebb anyagokból készítette el az AM GT-1 versenyautót, mellette pedig egy másik gépet is épített a GT Mk I alapjaira. Bár egyik prototípus sem nyert komoly futamot, a kis tömegű anyagok használata hasonló volt ahhoz a megoldáshoz, ami 1966-ban segített a Fordnak győzelemre vinni Le Mans-ban a GT Mk II-est.

2022 Ford GT Alan Mann Heritage Edition 14

Ugyanebben a szellemben épült a mai Ford GT szupersportkocsi is, amelynek könnyű, karbonszálas karosszériáját a 2022-es GT Heritage Edition modellen az AM GT-1 által ihletett színek és sávok díszítik.

A limitált kiadású változat az eredeti gép előtt tiszteleg

Az Alan Mann jellegzetes vörös fényezésén és arany díszítőelemein túl a limitált kiadású GT-t két, a tetőn is végigfutó versenysáv-festés is díszíti, Frozen White kontraszttal és 16-os rajtszámmal az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelő alsó felén.

A dizájn markáns elemei a látszó karbonszál-felületek, például a 20 colos keréktárcsákon, az első légterelőn, a küszöbökön, a tükörburkolatokon, a motor burkolatán és a hátsó diffúzoron. A Brembo® féknyergek fekete lakkozását vörös minta díszíti, és a modern hatást tovább fokozzák a fekete kerékcsavarok.

2022 Ford GT Alan Mann Heritage Edition 04

A karbonszálas elemek a kabinban is megjelennek: ebből az anyagból készült többek közt a belső küszöb és a középkonzol is. Az ugyancsak karbonszálas szerkezetű, ébenfekete Alcantara® szövettel kárpitozott üléseket arany és vörös varrás díszíti, az ülőlapokon és a fejtámlákon pedig GT embléma látható. A műszerfalpanelt is ébenfekete bőr és Alcantara borítja, sőt a tetőoszlopok és a tető burkolata is ébenfekete Alcantara.

A műszerfalat, az ajtókapcsolók kereteit és az ülések X-alakú vázszerkezetét díszítő aranyszínű betétek jól érvényesülnek a matt karbonszálas felületek mellett. A kormánykerék burkolata fekete fonallal varrott ébenfekete Alcantara, a kormány mögötti váltókapcsolókat pedig a karosszériával azonos árnyalatú Alan Mann-vörösre festették.

Az első Ford GT-sikerekre emlékezve

2022 Ford GT Alan Mann Heritage Edition 15

Az gyártási év lezárásaként a 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition emléket állít az Alan Mann Racing csapatnak, és annak a segítségnek, amit 1965-ben nyújtottak Angliából. A tőlük tanult megoldásoknak volt köszönhető, hogy a Ford GT40 a harmadik és negyedik legjobb időeredményét futhatta meg 1966-ban Le Mans-i teszteken.

A Le Mans bizottság végül úgy döntött, hogy a ’66-os szezon hátralevő részében a nehezebb és erősebb, 7,0 literes V8-as motorral hajtott autók versenyezzenek, amelyek aztán megszerezték a Fordnak az első-második-harmadik helyezést Le Mans-ban, és a márka angol csapata többé nem lépett itt pályára a könnyű építésű versenygépekkel.

“Az Alan Mann Racing és a Mann család számára hatalmas megtiszteltetés, hogy a Ford GT legendás motorsport-múltjára ezzel a fantasztikus, limitált kiadású változattal emlékezhetünk,” nyilatkozta Henry Mann, az Alan Mann Ltd. igazgatója. “Varázslatos lesz majd látni, ahogyan Chicagóban életre kelnek csapatunk vörös-arany versenyszínei, és hogy az új GT az egyik eredeti GT40 mellett áll a pódiumon!”

2022 Ford GT Alan Mann Heritage Edition 05

A Heritage Edition sorozat hetedik tagja

A Ford GT Heritage Edition sorozat emléket állít a szupersportkocsi történetének legfontosabb pillanatainak, így természetesen a Le Mans-győzelmeknek is. A 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition a hetedik az ultra-limitált kiadású modellváltozatok sorában:

  • 2022-es Ford GT ’64 Prototype Heritage Edition, ami az első öt eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg
  • 2021-es Ford GT Heritage Edition, amely a 98-as rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Ken Miles és Lloyd Ruby vezették az 1966-os Daytona futamon, ahol a Ford megszerezte az 1-2-3-5. helyezést, és a Ford GT40 Mk II fantasztikus évadot zárt
  • 2020-as Ford GT ’69 Heritage Edition, amely az 1969-es Le Mans-győztes, 6-os rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg
  • 2019-es Ford GT ’68 Heritage Edition, amely az 1968-as Le Mans-győztes, 9-es rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg
  • 2018-as Ford GT ’67 Heritage Edition, amely az 1967-es Le Mans-győztes, 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk IV előtt tiszteleg
  • 2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition, amely a 2-es rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Bruce McLaren és Chris Amon vezették az 1966-os Le Mans futamon
  • 2006-os Ford GT Heritage Edition, ami a GT40 két egymást követő, 1968-as és 1969-es Le Mans 24 órás futamgyőzelmének emlékére készült

A 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition modellt a kiválasztott Ford GT vásárlók rendelhetik meg, akik már ebben a negyedévben megkapják autójukat.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 934 5345
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 11.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FELTÉTELEK FORD MAGYARORSZÁG Solymár-Szalay Kft. 2020 © Minden jog fenntartva

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. Süti Útmutató

Elfogadom

Cookie (süti) használati útmutató és szabályzat

Azoknak a weboldalnak, amelyek az Európai Unió országain belül működtetnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.

Mi a cookie (süti)?
A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.

Cookie-k kezelése

A Szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében az Érintett számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

Kezelt adatok köre: IP cím, látogatás dátum, időpont.
Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi Érintett.
Az adatkezelés célja: Az Érintettek egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetében a honlapok látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 30 napig tart.

Sütik törlése

Az érintettnek joga van törölni a sütit saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni Beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomonkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Facebook által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Facebook által elhelyezett cookiekról bővebben a https://hu-hu.facebook.com/policies/cookies/ címen tájékozódhat, ahol a cookiek letiltásával kapcsolatban is informálódhat. A Weboldalon külső (nem az adatkezelő vagy adatfeldolgozók által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig az Adatkezelő minden felelősségét kizárja. Személyes adat gyűjtésére és kezelésére, valamint az adott Érintettel történő felhasználására és beazonosítására nem kerül sor.

Google Analytics által elhelyezett cookie-k (sütik)

A Google Analytics a Google Inc. („Google”) elemző-szolgáltatása. A Google Analytics a az Érintett számítógépén tárolt cookie-k (sütik) segítségével elemzi a Weboldalon létrejött felhasználói interakciókat. A webanalitikai célú adatkezelés jogalapja a Weboldalon használójának önkéntes hozzájárulása. Az analitikai célú cookie-k (sütik) anonimizált és aggregált adatok, amelyek alapján a számítógép beazonosítása nehézkes, azonban az nem zárható ki. A Google Analytics cookie-k (sütik) által gyűjtött analitikai információk a Google szervereire kerülnek átvitelre és tárolásra. Ezeket az információkat a Google a Solymár-Szalay Kft. megbízásából dolgozza fel, hogy kiértékelje a felhasználók honlaplátogatási szokásait, riportokat állítson össze a Weboldalon használatának gyakoriságáról, és további, a használattal összefüggő szolgáltatásokat teljesítsen a Solymár-Szalay Kft. felé. A Google Analytics alkalmazás keretében – a böngészőn keresztül továbbított IP-címet a Google nem kapcsolja össze más adatokkal.

A Google Analytics a következő analitikai célú cookie-kat (sütiket) használja:

web tracking (nyomkövető)  __utma   a látogatók és session-ök megkülönböztetésére szolgál, melyet a webes nyomkövető szolgáltatás, a Google Analytics menti (3. fél)  2 év 
web tracking (nyomkövető)  __utmt  a lehívási ráta szabályozására szolgák, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  10 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmv  egyéni változó adatok felhasználó szintű tárolására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  2 év
web tracking (nyomkövető)  __utmb  új session-ök és látogatók azonosítására szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél) 30 perc
web tracking (nyomkövető)  __utmc  jelenleg nem használt, az urchin.js-szel való együttműködésre szolgál, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  böngésző session vége
web tracking (nyomkövető)  __utmz a forgalmi forrás vagy a kampány tárolására szolgál, amely beazonosítja a látogatás forrását, melyet a Google Analytics webes nyomkövető szolgáltatás ment le (3. fél)  6 hónap
web tracking (nyomkövető) ga-disable-<ID> az opt-out funkció használatakor mentődik, mely hatályon kívül helyezi a nyomkövetést, melyet a Google Analytics vége 2100-ig

A Google által használt cookie-król (sütikről) további információ megtekinthető a következő linken: http://www.google.com/policies/technologies/ads/

A Google adatvédelmi nyilatkozata megtekinthető az alábbi linken: http://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/.

Google Adwords

A Weboldal a Google Adwords remarketing követő kódjait használja. Ennek alapja, hogy az oldalra látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó weboldalakon remarketing hirdetésekkel kereshessük fel. A remarketing kód cookie-kat használ, a látogatók megcímkézéséhez. A Weboldal felhasználói letilthatják ezeket a cookie-kat, amennyiben felkeresik a Google hirdetési beállítások kezelőjét és követik az ott található utasításokat. Ezt követően a számukra nem fognak megjelenni személyre szabott ajánlatok a Szolgáltatótól. A Weboldalon külső (nem a Solymár-Szalay Kft.által kezelt) szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmazhat és ezen linkeken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetik saját cookie vagy egyéb fájljaikat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek, vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért pedig a Szolgáltató minden felelősségét kizárja. A Solymár-Szalay Kft.hirdetéseit külső szolgáltatók (Google, Facebook) internetes webhelyeken jeleníthetik meg. Ezek a külső szolgáltatók (Google, Facebook) cookie-k segítségével tárolják, hogy az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő Weboldalán, és ez alapján – személyre szabottan – jelenítik meg a hirdetéseket az Érintett (azaz remarketing tevékenységet folytatnak).