400 méteres mélységben száguld a Ford Fiesta ST - Márkakereskedés és -szerviz 3 telephelyen

400 méteres mélységben száguld a Ford Fiesta ST

Európa egyik legkülönösebb autóstúra-útvonala, amiről még sosem hallott: 400 méteres mélységben száguld a Ford Fiesta ST

Az új Ford Fiesta ST látványos erőpróbát rendezett egy lenyűgöző helyszínen: 400 méterrel a földfelszín alatt, Európa egyik legnagyobb sóbányájában.
A filmet egy titkos helyen vették fel, és a Rally Világbajnokság pilótája, Elfyn Evans magabiztosan uralta a Fiesta ST-t, miközben az autó vadul csúszkált, farolt és ugratott a porban. A 200 lóerős, 1,5 literes EcoBoost motor hangját vad dübörgéssé erősítették fel a falak, amikor a gép végigszáguldott a tárna szűk bejáratán.

Fiesta ST Undertrack Still 08

“A só tulajdonképpen pont olyan, mint a finom szemcséjű murva, és elárulhatom, hogy piszokul tud csúszni, főleg az országúti gumikkal,” mesélte Evans. “Az ember azt hinné, hogy nyomasztó érzés itt autózni, pedig éppen ellenkezőleg: hihetetlen élmény volt a bányában meghajtani az új Fiesta ST-t.”

A Ford által forgatott Európa legszebb autó túra-útvonalai című sorozatban a Ford izomautói – köztük a Ford GT, a Ford Focus RS és a Ford Mustang Convertible – bejárják a kontinens legszebb tájait, a norvég sarkvidéktől kezdve a napsütötte mallorcai hegyi utakig. Ám egészen idáig minden helyszín a földfelszín fölött volt.

Fiesta ST Undertrack Still 01

A Ford egy új TV-reklám, az ‘Undertrack’ felvételéhez választotta ki titkos helyszínként ezt a sóbányát, ahol az autó hatalmas lendülettel száguldhat a bánya 60 kilométernyi, zegzugos folyosóin. A járatokban állandóan 16 Celsius fok a hőmérséklet, és a szigorú biztonsági előírások miatt a három napos forgatást minimális létszámú csapattal kellett végigcsinálni.

fiestaSTvideo

“A bányajáratok drámai hatása és az esély, hogy egy egészen másféle útfelületen mutathatjuk be a Fiesta ST képességeit – ezek voltak a legfőbb okai annak, hogy éppen ezt a különleges helyet választottuk,” mondta el Leo Roeks, a Ford Performance igazgatója. “Ez nem egy szokványos versenypálya, hanem olyan hely, ahol a teljesítmény minden morzsáját kicsikarhattuk ebből a remek autóból.”

Így készült a reklámfilm: https://youtu.be/tI6xLRwr_hA 

Új autó ajánlatkérés
[Kérjük válaszon márkakereskedést, ahonnan az ajánlatot kéri!]

[Kérése elküldésével hozzájárul ahhoz, hogy annak teljesítésével kapcsolatban felvegyük Önnel a kapcsolatot a megadott csatornákon és személyes adatait az Adatkezelési Tájékoztatóban (oldal alján található) részletezettek szerint kezeljük. Amennyiben marketing jellegű emailt kér (Ford termékekről és szolgáltatásokról), egyben hozzájárul a személyes adatai kezeléséhez Hírlevél küldése céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltak szerint.]

Tesztvezetésre jelentkezés

Szerviz bejelentkezés, ajánlatkérés
[Kérjük adja meg autója alvázszámát a gyorsabb ügyintézés érdekében! Köszönjük.]

[Amennyiben igényli hozom-viszem szolgáltatásunkat, kérjük adja meg a gépjármű átvétel helyszínét. Egy munkatársunk az Ön által megadott helyen és időben átveszi a járművét, szervizelés után pedig vissza is szállítja a megadott helyre. A szolgáltatás díjáról kérjük tájékozódjon weboldalunkon vagy kérje szervizes kollégáink segítségét.]

[Tájékoztatjuk, hogy mindhárom márkaszervizünkben 1-2 hetes előjegyzéssel dolgozunk, így az Ön által megjelölt időpont egyeztetése céljából kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot! Köszönjük megértését!]